Egymillió Piaget luxusóra
2010.07.07. 17:14
Az utolsó csupa gyémántból
A Piaget elkészítette egymilliomodik luxusóráját! Szó se róla, az 1.000.000 szép szám, de vegyük azt is számításba, hogy 136 év kellett hozzá – vagyis ez mindössze évi 7353 órát jelent. (átlagban persze)
A Piaget azon igyekszik, hogy luxusóra gyárként pozícionálja magát, vagyis ne csak ékszergyártóként ismerje a világ, hanem órásként is. Éghozzá olyan óragyártóként, amely nemcsak szépen „becsomagolja”, hanem elő is állítja magát a szerkezetet is.
De azért álljunk meg egy szóra ennél a bizonyos egymilliomodik óránál. Ez ugyani nem akármilyen. Kezdjük rögtön azzal, hogy az az egymilliomodik ugyan, de rögtön húsz van belőle. Ennyit állítottak elő ebből a csodából. Szakértők biztos értenek hozzá, hogy a Piaget-ra olyannyira jellemző cushion forma hol, és miben jelenik meg, ezt majd remélhetőleg az ő blogjaikban olvashatja minden érdeklődő. Engem azonban jobban foglalkoztat a látvány, ugyanis a hosszúnevű műalkotás teljes testét gyémánt borítja. A 18 karátos arany tok 374 db gyémántot foglal magában, ami összesen 7,5 karát. Másik 12 gyémánt van a koronán, 25 db az automata rotoron, és további 263 (1,2 karát) a számlapon. Ne tessék számolni, megmondom: ez összesen annyi mint 9,9 karát gyémánt.
Nézzék meg!
..............................
Szerző: toronyora lánccal
Szólj hozzá!
Címkék: calendar gyémánt piaget perpetual emperador full set coussin
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.