Arccal Mekka felé – Patek Philippe hívő mohamedánoknak
2011.09.12. 11:34
Azt nem mutatja, merre van, de azt igen, éppen hány óra van éppen Mekkában. Ez itt a Patek Philiippe World-Timer-nek speciálisan a közel-keleti piacra készült „különkiadása” (150 példány). A Mecca felirat a 10-es szám környékén található, ahol egyébként Moszkva szokott lenni (illetve a katari kormány által rendelt példányoknál Doha – mindhárom város egy időzónában található). Biztosan hasznos időmérő lesz a szaudi király, a hercegek vagy más tehetős muzulmánok számára különösen a hadzs, a mekkai zarándoklat idején.
Az óra színe és anyaga egyaránt az iszlám üzenetét hordozza: a számlap smaragdzöldje tudatos választás. A zöld hagyományosan a mohamedánok színe: a Koránban sokszor megjelenik paradicsomi tárgyak színeként, gyakori a mecsetekben, Korán borítókon, és nem utolsó sorban Szaúd-Arábia zászlajának színe is. Emlékeztet arra az órára, amelyet tavaly nyáron avattak fel egy mekkai felhőkarcolón. Rijad szerint a világ legnagyobb órája - négy 43 méteres átmérőjű számlappal - a Big Ben kisnyúl mellette.
Bocs, elkalandoztam. Szóval, a Patek tokja platina, és ennek is oka van. Mohamed próféta állítólag több alkalommal is utalt arra, hogy az arany (és a selyem) nem helyes viselet – legalábbis a férfiaknak. Sokan sokféleképpen értelmezik ezt a kitételt, de tény, hogy mind a mai napig nem sok hívő muzulmánt látni aranyórával a csuklóján. Lehet, hogy platinával se sokat, de ennek talán más oka lehet. Ez a Patek Philiippe World-Timer pl. jó 58 ezer euróba kerül....
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.